A visszatartó erő

Valaha mindenkinek voltak álmai. Lehet, hogy utoljára gyermekként. Azután a társadalom kiölte sokakból, de nem csupán azt, magát a képességet is, mely az álmokat létrehozza. Egyesek tudatában vannak, hogy feladták az álmaikat, másokban még csak fel sem merül, hogy egyáltalán lehetnének álmaik. Van munkájuk, van családjuk, hó végén is van mit enni, mit is akarhatnának még? Tökéletes az életük! Van, akinek ettől valóban az. A többség esetében azonban ez csak arról szól, hogy nem mer már álmodni sem. Egyébként is marad inkább a biztonságos területen, hiszen azon eddig is el tudott igazodni.

A gyerekek úgy születnek, hogy számukra természetes, hogy az élet minden terén nagyokat álmodnak, és mindennel kísérleteznek. Mire felnőnek, ezeket a képességet elsősorban az oktatási rendszer, de gyakran a szülők, rokonok, sőt a diáktársak is szisztematikusan megsemmisítik. A magyar társadalom egy kifejezetten negatív attitűddel rendelkező társadalom, nálunk nem támogatni szokás a lelkesedést, hanem kinevetni, kigúnyolni, lelombozni. „Ugyan már! Úgysem fog sikerülni! Egyáltalán hogy jut eszedbe ilyet gondolni?” A bátrabbak is megkapják a magukét!  „Ebbe bele mertél vágni? Te jó ég! Tudsz így aludni?” Ilyen, és hasonló ítéletekkel szokás felcímkézni, a veszélyek aránytalan felnagyításával szokás riogatni. Idővel kialakul bennünk, hogy már el sem kezdünk álmodozni, lelkesedni meg aztán pláne nem, hiszen már előre halljuk a környezet negatív reakcióját. Kísérletezni valami újjal többségében nem mernek. Igaz, hogy nem jó, ahogy van, de hát a járt utat a járatlanért…, ugye? Kicsiben sem, nem még nagyban! Nemrég olvastam valahol, hogy az amerikai és az európai társadalmak között az a lényegi különbség, hogy míg Amerikában az élet szerves része a bukás is, addig Európábán ez kínos, szégyellni való dolog. Ki akarna megszégyenülni?

Kevesek képesek ezzel szembe menni. A többség jobbnak látja belesimulni a masszába, sodródni az árral, nem szeretnek kilógni a sorból. Magukévá tesznek egy téves következtetést, miszerint: a többiek is így csinálják, tehát így a jó! Egyáltalán nem biztos, hogy úgy a jó! A különböző kultúrák különböző mintákat mutatnak bizonyos kérdésekre, akkor hogyan is mondhatnánk, hogy így, vagy úgy a jó?

Egyszerűen félnek. Félnek másképp gondolkodni, félnek másképp dönteni, másképp élni, félnek szakmát váltani, félnek kilépni egy rossz párkapcsolatból. Félnek meghúzni a határokat más emberek számára, félnek nemet mondani a gyerekeinknek, félnek döntéseket meghozni, bármin is változtatni, félnek a legkisebb kockázatot is vállalni, egyszerűen mindentől félnek!  

Félelmek

A félelem viszont gúzsba köt, és tehetetlenné tesz.  A tehetetlen ember pedig szenved a kellemetlenségektől, de fogcsikorgatva végigcsinálja. Ugyan egyre nehezebb, egyre fárasztóbb, egyre kilátástalanabb, de mégis csinálja. Mert FÉL változtatni! A félelemnek pedig hatalmas ára lesz idővel, a gyávaság benyújtja a számlát!  Előbb-utóbb testi tünetek is lesznek. A boldogságával és az egészségével fizet. Tényleg megéri?